Álmosan szökik be a reggel a lezárt ablakok fátyolos üvegén keresztül a pici, szűk konyhába. Éppen csak elmúlt öt óra, de a parányi asztal mégsem árválkodik egyedül, ugyanis Ravi az este meg sem kísérelt lefeküdt aludni. Egész éjjel ott gubbasztott azon a fenyő színű széken, egy négyzetrácsos füzet fölé görnyedve, hogy végre papírra tudja vetni a fejében kissé háborgó gondolatokat egy dal formájában. Mostanra teljesen beállt a gerince, az ujjai görcsölnek, a nyakából lassan pedig saját maga műti ki a csigolyákat, de ez nem tántorítja el attól, hogy minden áthúzott sor után, megannyi oldalt követően újra és újra nekifusson megint.

Lassan két hete igyekszik alkotni valamit, kezdi elfelejteni, milyen átaludni egy éjszakát, a produktivitás pedig nemcsak elkerüli, de úgy tűnik, hogy egy másik kontinensre költözött, róla pedig teljesen megfeledkezett.

Végül úgy dönt, hogy tart pár perc szünetet. Nem sokat, csak annyit, hogy csináljon magának egy kávét. Filtereset. Americanot. Az a kedvence, bár ilyen mennyiség után, amihez az elmúlt időszakban hozzászoktatta a szervezetét, félő, hogy rezisztencia alakult ki a koffeinnel szemben.

A konyhapult mindössze egyetlen lépésnyire van tőle, neki mégis sikerül belerúgnia az asztal lábába, méghozzá a kislábujját traumatizálva ezzel, aminek hatását egy, a torkán viszonylag hangosan kiszökő "ó, hogy a kurva Isten nem baszta meg" jelzi. Ha valaki nem ismeri, azt gondolhatja, hogy ideges, aki pedig ismeri, az tudja, hogy tényleg az.

A kávé végül kiszalad a csészéből, egyenesen a felsőjére, ami nemcsak teljesen tönkre megy miatta, de még a bőrét is égeti, így Ravinak egyre cifrább káromkodások hagyják el szépen ívelt ajkait, ráadásul egyre hangosabban, így a garzonnál éppen csak nagyobb lakás másik lakójának szinte esélye sincs az álmok mezején maradnia. A falak nem szigetelik a hangot, így a kisebb - ám annál szórakoztatóbb - magánszámnak talán még a szomszédok is fültanúi lehetnek.

Persze Ravi erre nem gondol, miközben leteszi a csészét, hogy aztán fénysebességgel, ógörög, perzse, latin és ismeretlen eredetű átkokat szórva lekapja magáról az egykoron még fehér felsőt, ám a mozdulatai olyan hevesnek ígérkeznek, hogy pillanatnyi figyelmetlensége miatt meglöki az előbb lerakott kávét, ami nem rest az elvártnál sokkal nagyobb lendülettel felborulni, aztán beteríteni az egész asztalt, a füzetet és a széken lévő párnát is.

- Oké, feladom, nekem ez ma nem  megy - emeli kezeit a tarkójához, majd eltakarja velük az arcát. 

- Pedig a nap szinte el sem kezdődött még - lép ki a hálóból Leo, közben igyekezve némi dörzsöléssel kiűzni szemeiből az álmot. Mivel alvás közben alig visel valamit, így a szimpla, fekete alsónadrágot egy köntössel igyekszik elrejteni. Nem, mintha sok takargatni valója lenne a másik előtt, de hajnalban nem igazán tudja kontrollálni a szemérmességét.

- Basszus, ne haragudj! Nem akartalak felébreszteni - kezd szabadkozni azonnal a félpucér, vörös hajú fiú, de a szőke, tőle kicsit idősebb csak szelíden mosolyogva inti le. A másikat elnézve nem igazán volt szükséges eltakarnia saját magát sem, de nem fáradozik túlságosan sokat a másik vagy a helyzet tanulmányozásával. Még nincs elé ideje ébren, ráadásul bőven volt ideje megszokni az ilyesmi látványt, elvégre majdnem minden reggel hasonló fogadja.

- Egy kávéval kiengesztelhetsz - feleli. - Ahogy elnézlek, rád is rád férne egy, mert a füzeted már tutira felébredt, de te elég kómásnak tűnsz.

- Már készítem is!

Aztán Ravi pontosan így tesz.  Úgy sürgölődik a konyhában, mint valami mesterszakács, ám mind a két helyiségben tartózkodó fiú tudja, hogy Ravi tudománya kimerül a vajas pirítósban.

- Amúgy nem aludtam semmit. Egész éjjel igyekeztem megírni azt a dalt a megrendelőnek, de basszus, szinte sosem jött össze. Mindig át kellett húznom, amit sikerült leírnom. Totál szét vagy csúszva, de-

- Hé, figyi, hallom, ahogy beszélsz, de a kávém nélkül sajnos minden szó megértését vissza kell utasítanom - emeli fel a kezét védekezően, miközben a még tiszta székre helyezi a súlypontját.

- Oké, Leo, tudom, hogy ügyvéd vagy, de ez nem a bíróság - mosolyodik el kissé álmosan Ravi is, miközben kinyitja a hűtőt. Tudja, hogy Leo cukor nélkül, egy deci tejjel issza a kávéját.

- Ez a szerencséd. Ha az lenne, akkor már nem csak a sajátom, de a te kávéd is előttem lenne, te pedig a vádlottak padján igyekeznél elmagyarázni, hogy miért pocsékoltál el egy teljes csészényit abból a folyadékból ami nélkül lehet, hogy nem élném túl a napot - feleli kissé gúnyosan.

- Jól van, jól van, már viszem - mondja, ahogy az asztalra helyezi mind a két csészét, majd lehuppan a másik székre. - Baszki, ez kávés - csattan fel, ahogy felugrik.

Aztán pár pillanatnyi csend után mindkettejük nevetésben tör ki.

Nem számít a dalszöveg, nem számít, hogy kinek mi a hivatása, sőt, még a széken felejtett kávéfolt sem számít többé. Csak ők, és a mindent betöltő, pillanatnyi vidámságuk.

Meg a kissé dühösen, a falon átdörömbölő szomszéd, aki kész lenne elrontani a jókedvet, ha lenne rá lehetősége.

De nincs.

___
Niki, kicsit megkésve, de szeretnék nagyon Boldog Karácsonyt kívánni! Remélem, hogy egy kicsit sikerült szebbé tennem a napod! <3