Gondolkoztam.

Tudod, én csak szeretnék veled egy jót beszélgetni. Megvitatni, hogy neked is ugyanúgy ragyognak-e a csillagok, mint nekem; hogy neked is ugyanazt jelenti-e, ha egy felhő rózsaszínbe burkolózik egy kora esti órán; hogy neked is ugyanolyan édes-e a méz; hogy láttál-e már igazi csodát megcsillanni valakinek az íriszeiben; csókoltál-e valakit, akinek az ajkain mézes tea íze pihent.

Meg akarlak ismerni. Érdekel minden apró részlet, a kedvenc ételedtől egészen addig, hogy mit gondolsz a kvantumfizikáról, illetve, hogy te is ugyanannyira szeretsz-e a youtube-on ragadni, mint én.

Tudni akarom, mi a kedvenc napszakod.

Akarom, hogy téged is érdekeljen az enyém.

Vajon hány könnycseppbe kerül egyetlen csók?

Az se baj, ha többe, mint amink van, ugyanis mostanában nagyon hadi lábon állok a sírással.

Tudod mit? Add másnak, hátha ő képes gyémántokat képezni a könnycsatornáján keresztül - érted.

Helyettem is.

Mert szeretnék én sírni. Ó, de még mennyire! Szeretném, ha végre a szemeimen keresztül távozhatnának a gondjaim, hogy a csupán az elmémben élő csókjainkban ne kaphass semmi mást, csak a legjobbat belőlem; csak azt, amit tényleg adni szeretnék; amit tényleg megérdemelsz.

Tudod, néha elgondolkozom, milyen jó lenne nem csak a hátsó padsorból csodálni; milyen csoda lenne a hangodat szállító levegőt a bőrömön érezni; hülyeségeken nevetni - veled.

Aztán rájövök, hogy ha könnyeim sem tudom neked adni, mit akarhatnék akkor?

Sírnom kellene; zokogni; kiabálni, hadd tudja az egész világ, hogy a szívemet érzések nyomják! Hadd tudja meg mind, hogy én is emberből vagyok!

De nem vagyok.

Pedig érted szívesen lennék.

Csakhogy nem tudok. Nem vagyok képes rá.

Mondd, szerinted is mind csillagporból vagyunk? Szerinted is galaxisok csatájából; a napanyánk robbanásából lettünk?

Szerinted négy és fél milliárd éve miért kezdett el szakadni az eső?

És ha neki sikerült, akkor a szemeimnek miért nem megy?

Mondd, Jungwoo, mit gondolsz a filozófia előadásokról? Szerinted is feleslegesek? Szerinted is magunknak kellene megtalálni, miben hiszünk?

Apropó, te hiszel istenben? Ha igen, melyikben? Hányban? Vallásosan vagy csak úgy alapon?

Szereted a tengeri herkentyűket?

Voltál valaha korizni?

Istenem, annyira meg akarlak ismerni, és oda is mennék hozzád, ha képes lennék sírni, de nem vagyok, ezért csak halkan figyelem az alakod, ahogy lázasan jegyzetelsz, mintha később hajlandó lennél megtanulni az itt összehordott sok sületlenséget, amiknek soha semmi hasznát nem vesszük.

Az óra 11:11-et mutat. Az én kívánságom te vagy... meg a könnyeim.

Te szoktál kívánni? Ha igen, akkor mit?

Kit?

Őt?

Engem?

Téged is érdekel a hitem?

Én benned hiszek, benned viszont végtelenül. Jobban, mint önmagamban.

Fáj a szívem, ahogy hátra fordulsz és rám villantod azt a gyönyörű mosolyod. Igyekszem viszonozni, de félek, mi van, ha neked is megtetszik az enyém. Ha csak feleannyira, mint nekem a tied, már akkor is bajban leszel, hisz azt hiszem, nekem a világot jelenti az a görbület.

Mi lenne, ha nehéz idők jönnének? Te kiabálnál, sírnál, talán még csapkodnál is.

Mit tennék én?

Csendben ülnék. Hallgatnám a szavaid, közben egyetlen könnycseppet sem hullatnék. Nem szakadna szét a mellkasom, nem akarnék meghalni. Nem akarnék élni.

Pont, mint most.

Nem akarok semmit, csak egy dolgot, hogy az a mosoly sose lankadjon, ami az ajkaidon pihen. Akkor se, ha azt valaki más ragasztja oda.

Megérdemled, hogy boldog légy - nélkülem.

Lesütöm a szemem. Hirtelen nem is olyan szar ez a filozófiaóra.